Ugrás a részletekre ↓
map

UWC East Africa

Moshi és Arusha, Tanzánia

500 diák
3-20 éves korosztály

Alapítás éve

1969

2 July 2019

Az UWC East Africa (UWCEA) 2019. augusztus 1-jétől lett hivatalosan a 18. UWC-iskolája, és egyben a második UWC az afrikai kontinensen. Az UWCEA-t 1969-ben alapították International School Moshi néven, amely 1987-ben nyitotta meg második campusát Arushában. Mindkét campus Afrika két legnagyobb hegyének lábánál fekszik, és sokszínű közösséget szolgál ki.

Please enter some content for your news story here.

 Három különleges vonás

  • Az első IBDP-iskola Afrikában – az UWCEA 1973-ban kezdte meg az International Baccalaureate Diploma Program (IBDP) oktatását, így ez a legrégebbi IBDP-iskola Afrikában. Az 1980-as években jelentős szerepet játszott az IB-ra épülő, ún. Middle Years Programme (IB felső tagozatos program) létrehozásában és fejlesztésében. 
  • Outdoor Pursuits Programme – A két campuson közösen szervezett Outdoor Pursuits Programme („Kültéri Küldetések Program”) négy ágból áll: Peaks (csúcsok), Plains (fennsíkok), Rides (könnyű terepek) és Reefs (zátonyok). Minden ágat 5 nehézségi szintre osztottak. A Peaks-be tartoznak a nagy kihívást jelentő hegymászó expedíciók a Hanang-hegyre, a Meru-hegyre és a Kilimandzsáróra. A Plains és a Rides könnyebb terepeken zajló expedíciókat kínál, míg a Reefs egy egyedülálló kombinációja a kültéri sportprogramnak és az önkéntességnek, hiszen magában foglalja a strandok megtisztítását, a korallzátonyok helyreállítását és a mélytengeri búvárkodást. Ezek a program-ágak a túrázásra, a hegyi kerékpározásra, a sátortáborozásra, a csapatmunkára és a vezetői készségekre képezik-tanítják a diákokat. A diákokat minden szinten olyan munkatársak kísérik, akik képzett vadonbeli elsősegélynyújtók, hogy minden egyes túra során maximális biztonságban lehessenek. 
  • Elhelyezkedés – az UWCEA campusai Tanzánia hegyvidéki északkeleti részén találhatók, amely nemzeti parkjairól híres. A diákok élvezhetik a hegyek hűvös és zöld környezetét, valamint az Indiai-óceán partját a történelmi Pangani városban, a Tanga régióban, ahol az iskolának ingatlantulajdona van. A Panganiban található Kihara-házat oktató célzatú kirándulásokhoz használják, többek között a földrajzcsoportok kirándulásához a partvidék tanulmányozására, valamint az „egyének és társadalom” tárgyat tanulók kirándulásaihoz az itt élő emberek és a régió történelmének jobb megismerésére. A ház az iskolai szünetekben is rendelkezésre áll mind a diákok, mind a tanárok és személyzet számára.
A tanteremben 

Az UWCEA mindhárom IB-programot kínálja tanulóinak. A Primary Years Programme (PYP), amely a 3-10 éves diákoknak szól, a Middle Years Programme (MYP), amely a 11-15 éves diákok számára az ún. M1-M5 szakaszokból áll, és az IBDP-t a 16-20 éves diákok számára. Az UWCEA támogatást nyújt az átlagostól eltérő tanulási képességekkel rendelkező tanulók számára is. Egy képzett szaktanár révén a sajátos nevelési igényű tanulók fejlesztésére összpontosít az iskola. Az „angol mint kiegészítő nyelv” (English as an Additional Language, EAL) szakemberek mind az általános, mind a középiskolában foglalkoznak a diákokkal.

A tantermen kívül 

Az UWCEA számos sporttevékenységet kínál, többek között úszást, kosárlabdát, netballt, rögbit, labdarúgást és atlétikát. A diákcsapatok az Észak-Tanzániai Atlétikai Szövetség (Northern Tanzania Athletics Associations, NTAA) tagjaként különböző versenyeken vesznek részt a Kilimandzsáró-régióban. Az iskola emellett évente sporthétvégét szervez és rendez, amelyen az ország tucatnyi iskolájából közel 1000 diák vesz részt, hogy csapatsportokban versenyezzenek.

A PYP tanulók klubokba tartoznak, amelyek jellemzően sportot vagy önkéntességet is tartalmaznak. Az MYP és DP minden diákjának részt kell vennie önkéntes tevékenységben, vagy egy saját kezdeményezésű projektben. Az ún. kreativitás, testmozgás, szolgálat (Creativity, Activity, Service; CAS) projektek a közösségben zajló kortárs oktatási programoktól a Nyugat-Kilimandzsáróban megvalósuló méhészeti projektig terjednek.

Campus és létesítmények 

A Kilimandzsáró gyakran képezi hátterét a számos sporttevékenység valamelyikének az UWCEA Moshi mindkét sportpályáján. A campus 16 hektáron terül el, és saját lóistállóval rendelkezik. Az UWCEA Moshi 7 éves és annál idősebb diákoknak ad otthont. 

2019 augusztusától az UWCEA Arusha fogadja az IBDP diákokat az ekkorra felépült koedukált kollégiumban, amelyet egy két kilométeres bozótos séta/futópálya vesz körül.

Földrajzi elhelyezkedés 

Az UWCEA Moshi és Arusha is kiterjedt, őshonos fákkal és virágokkal borított területekkel rendelkezik. A campusok számos vadon élő állatnak adnak otthont, köztük kolobuszmajmoknak, sünöknek és különböző madaraknak. Mindkét campusról rendkívüli kilátás nyílik a szabadon álló hegyekre, amelyekben hosszú kilométereken át gyönyörködhetünk.

Felvételi folyamat 

Az általános iskolai és a középiskolai programokra jelentkezőknek közvetlenül az iskolánál kell pályázniuk. Azok a diákok, akik az UWCEA IBDP programjára szeretnének jelentkezni, ezt UWC nemzeti bizottságuknál vagy az ún. globális válogatóprogramon (UWC Global Selection Programme) keresztül tehetik meg. Az iskoláról további információt kínál az UWC East Africa saját honlapja.

 

 

You have not allowed cookies and this content may contain cookies.

If you would like to view this content please

 

 

Kapcsolat


UWC East Africa
Moshi 
Lema Road,
P.O Box 733 Moshi,
Tanzania.
Arusha 
Dodoma Road,
P.O Box 2691 Arusha
Tanzánia

18 Iskola világszerte