Ugrás a részletekre ↓

Kreativitás, testmozgás és önkéntesség (CAS)

 

Személyiségformáló élményt nyújtunk a diákoknak azzal, hogy felfedezőútra küldjük őket. A 17 éves énemnek fogalma sem volt arról, hogy ki vagyok. A legnagyobb ajándék, amit adunk nekik, hogy megértik, hol a helyük a világban, és lehetőséget kapnak arra, hogy megvalósítsák a saját elképzeléseiket.

– Christian Bock, tanulmányi igazgató és IB-koordinátor, UWC Robert Bosch College, Németország

Világszerte számos iskolában oktatják ma már az International Baccalaureate Diploma Programot, egy olyan tantervet, amely támogatja a kreativitást, a testmozgást és az önkéntességet.

Mi azonban még erősebben érvényre juttatjuk ezen elveket.

Sokszínű iskolai közösségeink arra ösztönzik a diákokat, hogy osztálytársaikkal együtt fedezzék fel a különböző perspektívákat, ahelyett, hogy csak a könyvekből tanulnák meg azokat.

Első kézből fedezzük fel környezetünk művészetét és kultúráját, és mérlegeljük, hogy a kreativitás és a képzelet hogyan segíthet megérteni és megváltoztatni a világot.

Az önkéntességre is nagy hangsúlyt helyezünk, így az messze meghaladja az IBDP követelményeinek merő teljesítését, vagy a diákok egyetemi felvételi anyagának feljavítását. Segítünk a diákoknak felfedezni a számukra fontos ügyeket, és megtanulni, hogyan alakítsák át ezeket olyan kezdeményezésekké, projektekké és tevékenységekké, amelyek hosszú évekkel azután is segíthetnek a körülöttük élőknek, hogy maguk mögött hagyták az UWC-iskolát és az ottani tanórákat kiegészítő tevékenységeket.

Ez azt jelenti, hogy UWC-s diákként olyan szokásokat alakítasz ki, amelyek nem csak az iskolára korlátozódnak, hanem egész életedben megmaradnak.

A tanórákat kiegészítő foglalkozások iskolánként változnak, mert minden egyes UWC-iskola egyedi sajátosságokkal bír, így saját, konkrét környezete határozza meg a lehetséges tevékenységeket és a szükséges társadalmi-szolgálati kezdeményezéseket.

Kreativitás 

„Még ha nem is művészettel foglalkozol majd a jövőben, itt megtanulsz művészként gondolkodni."

– Ramila Patel, a Waterford Kamhlaba UWC of Southern Africa vizuális művészeti tanszékének vezetője

A művészet és a kreativitás nem csak arról szól, hogy tudsz festeni vagy hangszeren játszani, hanem a fegyelemről, a képzelőerőről, és arról, hogy ki tudod fejezni azokat a dolgokat, amelyeket megtapasztalsz és érzel.

Az UWC-ben arra bátorítunk, hogy fedezd fel ezt a kreativitást, és éld át művészettel, tánccal, fotózással és zenével. Felfedezzük a helyi kultúrát és kézművességet, és önbizalmat adunk neked ahhoz, hogy felléphess és játszhass másokkal. Ez lehet, hogy azt jelenti majd, hogy színészként vagy táncosként szerepelsz a színpadon, vagy hogy művészettörténetet tanulsz, kulturális jelentőségű helyszíneket látogatsz meg, vagy előadsz az iskolai közösségednek és azon kívül is.

Testmozgás

„Ez nem csak a versenyről szól. Ha egy másik iskolában kosárlabdázni akarsz, lehet, hogy nagyon jónak kell lenned. De az UWC-ben, ha igazán jó vagy, másokat is tanítasz, hogy ők is tudjanak játszani. Ez egy olyan környezet, ahol tanulsz, és megtanulod, hogy nem baj, ha kudarcot vallasz – és ez lehetőséget ad arra, hogy bármit megpróbálj.”

– Saijai Liangpunsakul (Pearson College UWC, 2006-2008)

Minden UWC-iskola a körülötte lévő közösségből merít, és ez a sportra és más aktív tevékenységekre is vonatkozik.

Diákjaink lehetőséget kapnak arra, hogy azokat a sportokat űzzék, amelyek szeretetében felnőttek, a focitól kezdve a kosárlabdán át a teniszig. De az iskolánkat körülvevő környezetet is teljes mértékben kihasználjuk, legyen szó akár kajakozásról a gyönyörű tavakon, vagy túrázásról a havas hegyekben.

Hisszük, hogy a fizikai aktivitás és a rendszeres testmozgás az iskolai tapasztalat fontos része, amely ugyanakkor lehetőséget ad arra is, hogy felfedezzük a környezetünket, és valóban megtapasztaljuk a körülöttünk lévő világot.

Önkéntesség

„Azt hiszem, ez olyasvalami, amit az UWC óta magamban hordozok: Ez az energia, hogy kijárjam a dolgokat, még akkor is, ha nehéz, vagy a status quóval ellentétes, amit el akarok érni.

– Luísa Gonçalves (UWC-USA, 2008-2010)

Célunk, hogy minden diák rájöjjön, hogy a tanulmányait arra használhatja, hogy pozitív változásokat érjen el.

Ez pedig túlmutat a tananyagon. Ez a mindennapjaink része.

Az UWC-ben a tanórák arra ösztönzik a diákokat, hogy megtalálják, beazonosítsák azokat a változásokat, amelyeket a világban elérhetnek. Ez lehetővé teszi számukra, hogy átgondolják, hogyan tudnak tenni az életek jobbá tételéért, mind egyénileg, mind közös erővel.

Minden évben látjuk, hogy a diákok olyan konkrét, céltudatos projekteket és kezdeményezéseket indítanak, amelyek a hulladék újrahasznosításától kezdve az ismeretterjesztésen át az oktatásig mindenféle probléma megoldására irányulnak. Látjuk, hogy úgy lépnek ki az iskolából, hogy megvan az önbizalmuk kiállni és tenni azért, amiben hisznek.

A diákkezdeményezések az iskola tanórákat kiegészítő társadalmi-szolgálati programjának részeként is futhatnak, és a többi diák, valamint tantestületi tagok vagy munkatársak is csatlakozhatnak hozzájuk. Egyes esetekben a diákoknak lehetőségük lesz arra, hogy ezeket a projekteket benevezzék az UWC egészére kiterjedő támogatási programokba, mint például a Young Aurora, amelyben a diákok valamilyen humanitárius projekttel pályázhatnak, és 4000 USD támogatást nyerhetnek annak továbbfejlesztésére, vagy a Go Make A Difference, amely évente (egyenként) akár 1000 amerikai dollárt is adományoz az UWC diákprojektjei számára. 

Az UWC diákjai helyi közösségekkel dolgoznak együtt, és globális kérdésekkel foglalkoznak. És – mindeközben – felismerik saját felelősségüket és az erőt arra, hogy valamit elérjenek.