Ugrás a részletekre ↓

Lelkigondozás

Az iskolai közösséghez való csatlakozás nagy változást jelenthet. Egy igen sokszínű csoport tagja leszel, távol a hazádtól, miközben egy új nyelvet és egy komoly kihívást jelentő tananyagot sajátítasz el.

Az UWC-nél gondoskodunk arról, hogy minden diákunk úgy érezze, támogatják, inspirálják és szívesen látják az iskolai közösségben.

Minden UWC-iskola területén és kötelékében külön szakemberek támogatják a diákok jóllétét. Kollégiumi felügyelők, diákokból álló szervezett támogatói csoportok, védőnők és lelkigondozók, külön a diákügyekkel foglalkozó igazgatóhelyettes, kollégiumi vezetők, pszichológusok, pszichoterapeuták és más egészségügyi szolgáltatók vesznek részt ebben a munkában mind az iskola területén, mind annak környékén.

Támogatás az UWC-ben: Kihez fordulhatsz?

 

Ezen túlmenően olyan eszközöket is biztosítunk a diákoknak, amelyek segítségével reflektálhatnak a közösségükben betöltött szerepükről. Arra ösztönözzük őket, hogy gondolkodjanak el azon, hogyan bánnak másokkal, és hogyan segíthetnek egy tiszteletteljesebb közösség létrehozásában, ahol mindenki boldog, biztonságban és védve érzi magát. Az év eleji ráhangoló programokkal a diákok segítséget kapnak ahhoz, hogy összekovácsolódjanak és kulturálisan érzékenyebbekké váljanak.

A lelkigondozást végző munkatársak rendszeresen találkoznak, hogy ezáltal ők is egy egészséges, közös célokkal rendelkező közösség megteremtésén munkálkodjanak. Olyan fórumok is rendelkezésükre állnak, amelyek lehetővé teszik, hogy a lelkigondozást végző munkatársak az UWC-mozgalmon belül is együttműködjenek és támogassák egymást.

 

„A kortárs meghallgatók (peer listeners) olyan diákok csoportja, akiket arra kértünk fel, hogy támogassák társaikat. Bármelyik diák odamehet valamelyikükhöz, és beszélhet személyes problémáiról. A kortárs meghallgató szerepe az, hogy segítsen a többi diáknak feltárni, mi történik az életében, és felismerje a stressz jeleit és forrásait, támogassa őt a gondolatai és érzelmei megosztásában, szükség vagy igény esetén pedig a közösség más segítő forrásaihoz irányítsa őt. A kutatások azt mutatják, hogy a kortársak jelentik az első kapcsolódási pontot a szorongás idején, és hogy a kortárskapcsolatok valójában pufferként működhetnek a stressz ellen. Az az érzés és tapasztalat, hogy valaki valóban meghallgat bennünket, rendkívül hasznos lehet a mentális jóllétünk szempontjából. A kortárs meghallgatók képzésen vesznek részt, mely az iskolapszichológus részvételével heti rendszerességgel tartott foglalkozásokat jelent, ahol olyan témákban mélyednek el, mint a mentális jóllét és a meghallgatási készségek.”

– Gianmichele Laquale, pszichológus/pszichoterapeuta, UWC Dilijan