Ugrás a tartalomhoz ↓

Ösztöndíjalap

Mi az Ösztöndíjalap?

A UWC Magyarországi Egyesülete létrehozta az Ösztöndíjalapot kifejezetten azon célból, hogy fenntartható legyen a magyarországi UWC szervezet természetes növekedése, illetve megfelelő hangsúllyal részt tudjon venni Magyarország a UWC nemzetközi mozgalomban.

A korábbi évek tapasztalatából kiindulva az iskolák egyre inkább úgy tekintenek a magyar diákokra, mint a világ gazdagabbik feléről érkezőkre. Ezért egyre kevésbé hajlandóak teljesen szükség alapú ösztöndíj felajánlásra. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy a pályázaton jól szereplő diákok jó része nem képes a 10-50%-os minimális önrészt önerőből előteremteni.

A UWC Magyarország Egyesület szívesen segített eddig is lehetőségeihez mérten az ösztöndíj kiegészítésekben. Az Ösztöndíjalap annyival próbál ennél több lenni, hogy egy megbízható, kiszámítható hátteret biztosít az évről évre sikeres gyűjtések puffereként. Későbbiekben lehetőségünk lesz már az ösztöndíj felajánlások időszakában vállalni anyagi elkötelezettséget iskolák felé, nem pedig utólag próbálni finanszírozást találni egyes helyekre.

Az Ösztöndíjalap legfontosabb vállalása, hogy kifizetést csak iskolák felé tesz. Így akár az eddig egyenesen az iskoláknak juttatott adományt, ha az Ösztöndíjalapon keresztül juttatod el a volt iskoládnak, akkor talán ezzel együtt egy magyarországi diáknak is segíthetsz UWC iskolába jutni.

Hogyan tudok adományozni?

Az Ösztöndíjalapba adományt egyszerűen az Egyesület számlaszámára való utalással juttathatsz el, közlemény rovatban jelezve, hogy "Ösztöndíjalap".

HUF Számlaszám:

Számlaszám: 10400164-01608948-00000000 (KH Bank)

Név: UWC Magyarországi Egyesülete

Közlemény: Ösztöndíjalap

EUR TransferWise számla:

Bankkód (SWIFT/BIC): TRWIBEB1XXX

IBAN: BE47 9670 2236 9980

TW számlatulajdonos: UWC Magyarországi Egyesülete

Bank címe: TransferWise Europe SA, Square de Meeûs 38 bte 40, Brussels 1000, Belgium

USD TransferWise számla:

Bankkód (SWIFT/BIC): CMFGUS33

Számlaszám: 8310263083

Bankazonosító (ACH/ABA routing number): 026073150

Wire utalás számla: 026073008

TW számlatulajdonos: Tranferwise FBO UWC Magyarországi Egyesülete

Bank címe: TransferWise, 19 W 24th Street, New York, NY, 10010, United States


Nagyon bízunk abban, hogy hamarosan arról adhatunk hírt, hogy a kitűzött 50 000EUR keretösszeg összejött, az Ösztöndíjalap működőképes, kezdhetjük a 2019/20-as kiválasztás új háttérrel való szervezését. Ehhez persze szükségünk van felajánlásodra, most jobban, mint eddig bármikor. 

Nem utolsósorban a most felajánlást tevők elmondhatják magukról, hogy az Ösztöndíjalap alapítói voltak, ami remélhetőleg hosszú éveken keresztül a UWC Magyarország Egyesület egyik fontos része lesz.

Az Ösztöndíjalap működésének, tevékenységének részleteivel kapcsolatban keresd meg Szilassi Zolit, (UWCUSA '91) a zoltan.szilassi@hu.uwc.org email címen, aki az Ösztöndíjalap koordinálásáért felelős elnökségi tagja az Egyesületnek.