Ugrás a részletekre ↓

Szülőknek

Ezen az oldalon a pályázók szülei / gondviselői által feltett gyakori kérdésekre található válasz.

Miben nyújt többet egy UWC-iskola, mint a magyar középiskolák? 

A sikeres, kiegyensúlyozott, boldog felnőtté válásban kiemelt szerepe van az iskolának és az iskolai környezetnek. Az UWC-iskolákban oktatott Nemzetközi Érettségi Program (International Baccalaureate, IB) a diákok érdeklődésére, motivációjára épít, középpontba helyezi az önállóságot és a kreativitást. Az UWC-iskolák alapelve az is, hogy a diákjaikat partnerként kezelve segítik őket tehetségük felfedezésében és kibontakoztatásában.

Minden UWC-iskolába 60-80 országból érkeznek diákok, és az általuk képviselt nemzeti, vallási, társadalmi sokszínűség az oktatás szerves részévé válik. Hasonlóképpen a mindennapok része a különbözőség tisztelete és elfogadása, és a társadalmi és környezeti problémákkal való foglalkozás a tanteremben és azon kívül is, hozzájárulva ahhoz, hogy a diákok érett, önálló és kritikusan gondolkodó felnőttként ballagjanak el az iskolából. Ezek a készségek nemcsak a felsőoktatásban és a munka világában való sikerhez fontosak, hanem a 21. század társadalmi és környezeti kihívásainak megértéséhez és megoldásához is elengedhetetlenek.

Mennyire biztonságosak az iskolák? Ki vigyáz a diákokra? Mi lesz, ha egy diák megbetegszik? 

Mindegyik iskola kiemelt figyelmet fordít a diákok testi és lelki épségére és biztonságára. A konkrét szabályok iskolától és az adott országbeli törvényektől függően változhatnak, de mindegyik iskoláról elmondható, hogy nem hagyja a diákokat felelős és elérhető felnőtt felügyelete nélkül a tanórákon kívül sem. A diákok szállásain mindenhol lakik felnőtt, akihez bármilyen problémával fordulhatnak, és aki minden helyzetben segít nekik, legyen szó akár gyakorlati, akár személyes jellegű problémáról.

Az Európai Unión belül lévő iskolákban a magyar diákok jogosultak egészségügyi ellátásra, ha van érvényes magyarországi társadalombiztosítási jogviszonyuk. Az EU-n kívül a diákoknak szüksége van egészségbiztosításra, melynek kiválasztásában segít az iskola. A kisebb egészségügyi problémákkal a diákok az iskolai orvoshoz, egészségügyi felelőshöz fordulhatnak.

Az UWC-s diákok számára rendelkezésre álló támogatás különböző formáiról további információ található a Lelkigondozás oldalon.

Hogyan fogom tudni tartani a kapcsolatot a gyerekemmel? Honnan fogom tudni, hogyan teljesít az iskolában? 

Tapasztalataink szerint a diákok és szüleik az interneten keresztül jól tudják tartani a kapcsolatot, bár a kapcsolattartás gyakorisága természetesen függ az esetleges időeltolódástól is.

Az iskolák e-mailben rendszeresen tájékoztatják a szülőket a gyerekük életét érintő fontosabb eseményekről, és félévente tanulmányi értékelést is küldenek.

Meglátogathatom a gyerekemet az iskolában? Hazajöhet hozzánk a szünetekre? 

Az UWC-iskolák többsége a tanév alatt nem fogad látogatókat (kivételt képezhet a ballagás), illetve a lakóépületekben a diákokon és a tanárokon kívül senki nem szállhat meg. Az adott iskolától függ, hogy a campus területén van-e hozzátartozók számára elérhető szállás. 

Az UWC-iskolákban más a tanulmányi szünetek rendszere, mint a magyar középiskolákban, és iskolánként is vannak eltérések. A téli szünet jellemzően egy hónapos és december elejétől január elejéig tart, míg a nyári szünet közel három hónapos, általában május végétől augusztus végéig. A diákok a szünetek idején hazautazhatnak, azonban sokan (kiváltképpen a távoli országokból érkezők) a téli szünetben inkább a környező városok vagy régióbeli országok felfedezését és ottani UWC-s barátok meglátogatását választják.

Tovább tud menni egyetemre a gyerekem egy UWC-iskolából? Mi a helyzet, ha Magyarországon szeretne továbbtanulni? 

Az UWC-iskolákban közel 100%-os a továbbtanulási arány. Az iskolák nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy diákjaik bejussanak a lehető legjobb egyetemekre, így többek között továbbtanulási tanácsadási programot is működtetnek. Számos egyetem képviselői látogatnak el minden évben az UWC-iskolákba, hogy tájékoztató előadásokat tartsanak a diákok számára.

Az egyetemek örömmel fogadják az UWC-iskolák diákjait, mert az UWC oktatási modellje biztos alapként szolgál a felsőoktatási tanulmányokhoz. A Nemzetközi Érettségi diplomát világszerte elfogadják, és a legtöbb tantárgy a magyar felsőoktatási felvételi eljárásban is elfogadtatható. Ennek részletei az Oktatási Hivatal (Felvi) honlapján érhetők el. Fontos azonban tudni, hogy ezek a részletek évente változhatnak.

Milyen költséget jelent az UWC-ösztöndíj a családnak? 

A különböző ösztöndíj-kategóriák pénzügyi vonatkozásairól a Pénzügyi részletek oldalon található tájékoztató.

Miért van szükség arra, hogy a szülő hivatalosan kérje és meghatalmazza az UWC-iskolát, hogy a nevében eljárjon, míg gyermeke az UWC diákja? 

A gondviselői meghatalmazást az UWC-iskolahálózat alapszabálya írja elő, melynek értelmében az adott iskola összes diákjáért az igazgató vállal jogi felelősséget. Ennek gyakorlati oka van, hiszen a diákok legtöbbje tizennyolc év alatti, így szüksége lehet egy olyan gondviselő személyre, aki szükség esetén (például egy sürgős orvosi beavatkozás vagy speciális hivatali eljárás) a helyszínen azonnal tud segíteni a fiatalnak. A meghatalmazás nem jelent semmilyen jogvesztést a szülő részéről, csupán egy elővigyázatossági intézkedés a diák jóléte érdekében. Természetesen amennyiben bármi történik a fiatalokkal, a szülőket is azonnal értesítik. A gondviselői meghatalmazást csak nagyon ritka esetben kell alkalmaznia az iskoláknak, a diákok túlnyomó többsége nem kerül olyan helyzetbe, amelyben ez szükségessé válik.