Ugrás a tartalomhoz ↓

A UWC története

A 21. századi háborgó világban létrejött UWC-mozgalom céljai ma is épp olyan relevánsak, mint 1962-ben - vagy talán még inkább.

A UWC-t 1962-ben alapították, ekkor indult a dél-walesi Atlantic College első évfolyama. A hidegháború derekán alakult iskola célja az volt, hogy a különböző nemzetek fiataljait összegyűjtse és belőlük a béke bajnokait nevelje ki  a közös tanuláson, együttműködésen és egymás megértésén alapuló tanterv segítségével.

A UWC oktatási koncepciója Kurt Hahn német pedagógiai szakember elgondolásán alapszik, aki a UWC mozgalom egyik alapítója. Hahn azt vallotta, hogy az iskolának nem csak az egyetemre, hanem az életre kell felkészítenie a fiatalokat, s hogy az oktatás feladata, hogy kifejlessze az egyén alkalmazkodási és abbéli készségét, hogy a csalódást és a sikert is meg tudja élni.

A UWC mozgalom 1962-es megalapítása egyben Hahn oktatással kapcsolatos munkásságának tetőpontja volt. Hahn úttörő szellemiségű oktatási szakember volt, akinek a UWC-t megelőzően is voltak már hasonló kezdeményezései, köztük a németországi Salem School és az Outward Bound. 1958-ban egy ún. NATO Staff College-ban (a NATO katonai akadémiáinak egyikében) rendezett konferencián vett részt, ahol megragadta és inspirálta az az együttműködési készség, amelyet a II. világháborúban még szembenálló felek képviselőitől tapasztalt. Úgy gondolta, ha a világ különböző országaiból származó fiatalok valamilyen közös oktatásban részesülnének, azzal meg lehetne előzni a jövőbeli konfliktusok kialakulását. A UWC mozgalom tehát abból a meggyőződésből született, hogy az oktatásnak van hatalma a világot megváltoztatni, küldetése pedig az lett, hogy az oktatásból az embereket, nemzeteket és kultúrákat egyesíteni képes erőt hozzon létre, mely képes a békét és egy fenntartható jövőt biztosítani.

A UWC azóta is elkötelezett amellett, hogy kihívásokat kínáló és átalakító erejű oktatási-nevelési munkát végezzen, s ezzel arra inspirálja a diákokat, hogy pozitív változások végbevivői legyenek, s hogy egy békésebb és fenntarthatóbb jövőt építsenek.

Page 1

Idővonal

UWC ma

17


Már 17 UWC iskola éskollégium van

150


Több mint 150 nemzetet képviselünk a nemzeti bizotságokon keresztül.

60,000


Több mint 60 000 diák, több mint 180 országból tanúlt a UWC iskolákban és a nyári kurzusainkon.